Negredo a Valenciához igazolt

Alvar Negredo távozott a Man Cityből, hazatért és a Valenciában folytatja

 

 

A Valencia hivatalosan is bejelentette, megállapodtak a Manchester Cityvel Negredo szerződtetéséről.

 

Negredo egyelőre csak kölcsönbe igazol a klubhoz, de az idény végén végleg is megvásárolhatják a gólerős csatárt.

Negredo 2013 nyarán igazolt a Manchester Cityhez, de Anglia nem igazán jött be a számára, nem tudott úgy teljesíteni, mint előtte megszoktuk tőle a Sevillában. Ebben az is közre játszhatott, hogy nem ő számított az első számú csatárnak az angol klubnál.

Negredo a Valenciában a 7-es mezt fogja viselni