Jeremy Mathieu levélben próbál rávilágítani a helyzetére és cáfolt néhány pletykát
A francia ballábas védőt a Barcelona szeretné megvásárolni a Valenciától, de a klubja keményen tárgyal a katalánokkal. Mathieu próbálja megértetni a klub vezetőivel az ő helyzetét is, ezért írt nyilt levelet.
Mathieu kiemelte, hogy nem akar konfrontálódni a Valenciával, mert tiszteli és szereti a klubot és a szurkolókat is és az utóbbi öt évben bizonyította is ezt.
A levelével nem akar zsarolni, nem akarja mindenáron erőltetni az ő eladását, de rávilágítana néhány dologra, miért szeretné, ha a Valencia még is eladná őt. Kiemelte, hogy öt éve érkezett a klubhoz, ingyen igazolható játékosként, minden félnek előnyös üzletet kötöttek akkor. Most viszont úgy érzi, eljött a karrierjében a következő lépés.
Kategorikusan tagadja, hogy fellázadt volna és nem hajlandó edzeni, szerinte semmi olyat nem tesz, ami megakadályozhatna egy jövőbeli átigazolást. Nem saját maga ellensége.
Meg szeretné kérni a Valencia elnökét Amadeo Salvát, értse meg az ő helyzetét és találjanak megoldást rá. Megvan a lehetősége arra, hogy a világ egyik legnagyobb klubjának játékosa lehessen. Jelezte, hogy amikor az előző idény során aláírta az új szerződést, szóbeli megállapodást kötöttek, hogy ha előnyös ajánlat érkezik a számára, akkor legyenek nyitottak a tárgyalásokra.
Mathieu jelenlegi szerződése 2017. június 30-ig szól a Valenciához. A klub a 30 éves védőt csak komoly összegért akarja elengedni, mivel kiemelték, Mathieu kulcsjátékos, igazi vezér, akit csak nehezen tudnának pótolni.