Carlo Ancelotti nem akar új csatárt igazolni, Iscónak új posztot találhat az olasz mester
A Real Madrid edzője az Inter elleni felkészülési mérkőzés után beszélt a pletykákról és abból kiderült, a Real Madrid nem akar új csatárt igazolni, csak akkor, ha Benzema távozik, de a beszámolók szerint a francia csatárnak esze ágában sincs távozni a Madridtól.
A klubbal hírbe hozták már Radamel Falcaót és Lukakut is, de Ancelotti szavaiból inkább az derül ki, hogy a kolumbiai és a belga csatár sem érkezik a Madridhoz, inkább Iscónak találna új posztot a keretben.
Carlo Ancelotti egész idény alatt szenvedett Iscóval, nem igazán találta a Malagától érkező támadó helyét a csapatban. Az olasz edző szerint irányítóként, meg szélsőként sem vált be igazán, aztán védekező középpályásnak sem az igazi, viszont a következő idényben elképzelhető, hogy csatárként, "hamis" kilencesként próbálkozik majd Iscóval. Vagyis olyasmi lehet Isco a Real Madridnak, mint az utóbbi néhány évben Messi volt a Barcelonának.
Persze erre valószínűleg főleg akkor kerülhet csak sor, ha nem Benzema fog kezdeni...