Kezdőrúgás a teltházas lelátókért

Hajdu Attila korábbi magyar válogatott labdarúgó, a Fradi egykori meghatározó játékosának kezdőrúgásával vette kezdetét a Ferencváros - DVTK mérkőzés a hétvégén.

 

 

Az egykori klasszis hosszú évek kihagyását követően azért lépett ismét a kezdőkörbe, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a hazai pályákon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. A kezdőrúgást megelőzően a szurkolók és a játékosok a hangosbemondón keresztül meghallgathatták a Polgári Platform antirasszista kiáltványát is.

 

Hajdu Attila a kezdőrúgást követően elmondta: „Azért tartottam fontosnak, hogy csatlakozzam a Polgári Platform »Szurkoljunk a rasszizmus ellen!« kampányához, mert sosem volt a magyar foci kapcsán aktuálisabb ez a téma. Egymás után épülnek az új, európai szintű stadionok, melyekre büszkék lehetünk, jó lenne, ha ezekben ismét telt házak előtt zajlanának a meccsek, de a szurkolók nagyszámban maradnak el a lelátókról a huliganizmus, a balhék, a rasszista megnyilvánulások és egyéb okok miatt. Hamarosan viszont ismét sok szurkoló jön majd ki – talán gyerekeivel, unokáival –, hogy megnézze kedvenc csapata új stadionját. Ha most azt látják a drukkerek, hogy ezen a téren nem változott semmi, megint nem jönnek többet” – emelte ki Hajdu, aki azonnal hozzátette, nem szabad persze arra törekedni, hogy steril körülmények legyenek a lelátókon, hiszen az ellenfél zrikálása, a különböző rigmusok mindig is hozzátartoztak a játékhoz, az igazi, vérbeli szurkoláshoz. „Emlékszem, mikor édesapámék fociztak, akkor is így ment ez, volt olyan gúnyvers, ami elbírta a nyomdafestéket, de volt olyan is, ami nem. De tudni kell, hol a határ. A szurkolóknak szívük joga, hogy a rivális csapatot ne szeressék, de ennek nem lehet alapja faji, vallási, vagy etnikai gyűlölet” – hívta fel a figyelmet Hajdu.

 

A Polgári Platform 2013 őszén indította „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampányát annak érdekében, hogy a pályákról – a drukkerekkel közösen – kiűzze a rasszizmust, a lelátókat pedig ismét a csapatukat buzdító szurkolók tölthessék meg. A szervezet első akciójaként 2013 szeptemberében antirasszista demonstrációt tartott mintegy 100 aktivista részvételével egy futballmérkőzésen. A szurkolók – többek között – „Magyarok vagyunk, nem rasszisták” feliratú molinót feszítettek ki. A most futó figyelemfelhívó kezdőrúgó kampány első állomásaként a március 22-i MTK – Videoton mérkőzésen Gesztesi Károly, az április 5-i Budapest Honvéd - DVTK mérkőzésen Pisont István hívta fel a figyelmet arra, milyen fontos fellépnünk a hazai pályákon tapasztalható rasszista megnyilvánulások ellen. A Polgári Platform kampányát több hazai klub támogatja, köztük a Budapest Honvéd, az MTK és a Ferencváros.  

 

A Polgári Platform „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” című kiáltványa:

Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában.

Hiszünk a versenyben.

Hiszünk a tisztességben,

Hiszünk a csapatunkban.

Hiszünk a győzelemben.

A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb.

Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született.

Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek.

A foci összeköt mindannyiunkat.

Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.