Különleges kezdőrúgással vette kezdetét a Budapest Honvéd - DVTK mérkőzése.
A kezdőkörbe Pisont István, az MLSZ U18-as válogatottjának szövetségi edzője lépett, hogy felhívja a figyelmet a hazai pályákon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. A kezdőrúgást megelőzően a szurkolók és a játékosok a hangosbemondón keresztül meghallgathatták a Polgári Platform antirasszista kiáltványát is.
|
„Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában. Hiszünk a versenyben. Hiszünk a tisztességben, Hiszünk a csapatunkban. Hiszünk a győzelemben. A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb. Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született. Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek. A foci összeköt mindannyiunkat. Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.” |
A Polgári Platform 2013 őszén indította „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampányát annak érdekében, hogy a pályákról – a drukkerekkel közösen – kiűzze a rasszizmust, a lelátókat pedig ismét a csapatukat buzdító szurkolók tölthessék meg.
A szervezet első akciójaként 2013 szeptemberében antirasszista demonstrációt tartott mintegy 100 aktivista részvételével egy futballmérkőzésen. A szurkolók – többek között – „Magyarok vagyunk, nem rasszisták” feliratú molinót feszítettek ki. A most futó figyelemfelhívó kezdőrúgó kampányuk első állomásaként pedig a március 22-i MTK – Videoton mérkőzésen Gesztesi Károly hívta fel a figyelmet arra, milyen fontos fellépnünk a hazai pályákon tapasztalható rasszista megnyilvánulások ellen; a következő demonstrációra a május 10-i Ferencváros – DVTK mérkőzésen kerül sor.
A kampányt több hazai klub támogatja, köztük a Budapest Honvéd, az MTK és a Ferencváros.