A Barcelona elnöke a csütörtök este hivatalosan is bejelentette a lemondását
A csütörtöki napon futótűzként terjedt a spanyol lapokban a hír, elképzelhető, hogy Sandro Rosell az FC Barcelona elnöke bejelenti lemondását a posztjáról. Csütörtök délutánra aztán rendkívüli igazgatótanácsi ülést hívott össze a Barcelona, majd az utána lévő sajtótájékoztatón Sandro Rosell bejelentette a lemondását.
Rosell az utóbbi napokban pénzügyi szabálytalanságok gyanújába keveredett. Neymar átigazolása körüli furcsaságok miatt már büntetőjogi eljárás indult. Rosell nyilatkozatai szerint minden teljesen tisztán történt a brazil támadó leigazolása során, vagyis 57.1 millió euróba került a játékos. A spanyol sajtóban megjelent hírek szerint viszont több mint 90 millió euróba is kerülhetett a játékos és a különbözetet fiktív számlák révén tették láthatatlanná.
Rosell elmondta, a családját és az őt ért fenyegetések miatt elgondolkodott azon, folytassa-e a munkát a Barcelonánál, vagy sem. Szerinte Neymar átigazolása bizonyos ellenfeleikben irigységet keltett, becstelen és meggondolatlan vádaskodás nyomán ráadásul hivatalos eljárás indult, ami nem tesz jót a Barcelona jó hírnevének sem. Ezért is döntött a lemondás mellett.
A korábbi pletykáknak megfelelően Josep Maria Bartomeu sportszakmai igazgató veszi át Rosell helyét. De a korábbi hírekkel ellentétben nem csak nyárig, hanem 2016-ig, amíg eredetileg Rosell megbízatása is tartott volna. Vagyis egyelőre úgy néz ki nem lesz előrehozott választás.