A magyar bajnokik nézettebbek, mint a spanyol

A Sport1 után a Sport2 is HD-re vált, vagyis a legtöbb műsor HD-ben lesz látható. A Sport TV-nél sokat várnak a válogatott mérkőzések új lebonyolítási rendszerétől is.

 

 

Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője a Marketing&Médiának nyilatkozva elárulta, a Sport1 HD után már a Sport2 is HD minőségben sugározza műsorai nagy részét, például a csatornán látható minden La Liga és NFL-meccset.

 

„A Sport1 HD után ma már a Sport2 is HD minőségben sugározza a műsorai nagy részét. Reméljük, 2014-ben ezzel is nagyon sok hűséges nézőnknek okozhatunk majd örömet” – árulta el Máté Pál a lapnak adott interjúban. Ez pedig azt jelenti, hogy akinek a háztartásában elérhető lesz a Sport2 HD, az 2014-ben már az összes spanyol bajnokit, minden NFL-meccset, a Harmadik Félidőt, és a Sport TV által a közelmúltban megvásárolt Eb- és vb-selejtezőket is csúcsminőségben élvezheti.

A főszerkesztő szavaiból kitűnik, sokat várnak az új, válogatott meccseket érintő jogszerzéstől, főleg az új lebonyolításai rendszer miatt.

„Az UEFA új csomag-ötlettel állt elő: eddig a selejtezők heti két nap, kedden és pénteken zajlottak két fordulóban. Mostantól a két forduló hat nap alatt zajlik majd: csütörtök, péntek és szombat lesz az egyik kör, a másik pedig vasárnap, hétfőn és kedden lesz majd. Ez egy fordulóban akár 18 közvetített meccset jelent a Sport1-en és a Sport2-n. Összességében pedig mintegy kétszáz találkozót a négy év alatt. Az is nagyon fontos, ez idő alatt nincs más meccs Európa futballpályáin” – nyilatkozta Máté Pál.

A teljességhez hozzátartozik az is, hogy a magyar válogatott mérkőzései élőben az MTVA csatornáin lesznek láthatóak, de a Sport TV korlátlan számban ismételheti azokat.

A decemberi kézilabda-világbajnokságról is beszélt. A világversenyt kizárólag a Sport TV közvetíti, és bíznak abban, hogy a tornával és elsősorban a magyar mérkőzésekkel kiváló nézettséget érnek majd el az év utolsó hónapjában is. „Amikor akár a férfi, akár a női válogatott világbajnokságon vagy Eb-n szerepel, az nem elég jó nézettséget hoz, hanem kiemelkedőt” – mondta a főszerkesztő.

Az interjúból az is kiderül, hogy nem változott a tendencia, a magyar bajnoki mérkőzések továbbra is nézettebbek, mint a spanyol bajnoki találkozók, de a keddi Bajnokok Ligája-meccsek a legnépszerűbbek.