Puskás Akadémia - Kecskemét 2-2

A Puskás Akadémia már két góllal is vezetett a Kecskemét ellen, de a vendégek végül jól hajráztak és egy ponttal távoztak

PUSKÁS AKADÉMIA

Haraszti 16

Gallardo 47
2-2 KECSKEMÉT

Gréczi 76

Barry 80

 

Az első félidőben a Puskás Akadémia irányította a mérkőzést, sőt a vezetést is megszerezte a 16. percben. Haraszti 22 méterről, szabadrúgásból tekert a bal felsőbe.

Az első félidőben nem született több gól, míg a második rögtön hazai góllal kezdődőtt. Gallardo az ötös csücskéről a jobb alsóba emelt.

A Kecskemét fejelt egy lesgólt, de ennek ellenére nem volt benne az egyenlítés, erre a mérkőzés hajrájában megvillant a Kecskemét. Előbb Gréczi az ötös bal csücskéről a kapu jobb oldalába lőtt, majd a 80. percben Barry Pato hét méterről kapásból lőtt a kapu jobb oldalába.

A Puskás Akadémia simán megnyerhette volna a mérkőzést, de a Kecskemét játékosai a hajrában összekapták magukat és pontot mentettek.