Luis Suárez még mindig a fő kiszemelt, de további csatárok sora a listán
A Real Madrid már a nyáron meg akarta szerezni a Liverpool uruguayi csatárát, aki távozni szeretett volna az angol klubtól, de végül sikerült megtartania a Vörösöknek Suárezt. A Liverpoolnál azóta örülhetnek a döntésnek, hiszen régen lehetett már ilyen eredményes csatárkettőst látni az angol klubnál, mint amilyen mennyiségben termeli a gólt Suárez és Sturridge.
A nyáron a Real Madrid végül Gareth Bale-re költötte el az átigazolásra szánt keretet. Januárban nem valószínű, hogy top játékost igazolnának, míg a Liverpool szeretne új szerződést kötni Suárezzel és hosszú távra maguknál tartani a játékost. Suárez szerződése két év múlva lejár, vagyis ha nem sikerül megállapodniuk a hosszabbításról, akkor közeleg az eladás ideje.
A Real Madridnál jelenleg Benzema az egyetlen csatár, Higuaín a nyáron a Napolihoz igazolt, míg Moratában még nem bíznak annyira, hogy kezdő helyet kapjon a játékos. Benzema nehéz helyzetben van. Jól kezdte ugyan az idényt, de jött egy hullámvölgy, a szurkolók is kikezdték és természetesen megjelentek a távozásáról szóló hírek.
Benzema viszont az utóbbi két mérkőzésen magára talált, akár a Real Madrid is, hiszen Ancelotti végre megtalálta hol focizzon Cristiano Ronaldo, hol játsszon Gareth Bale és rájött, szükség van Iscóra, valamint Benzemára a csatársorban. Mert igazi csatár nélkül nem működött a Madrid, de Benzema megtalálta a góllövő cipőjét.
Benzemának ennek ellenére a nyárig van még mit bizonyítania, mert ha nem, akkor távozhat. Mondjuk ennek a legjobban az Arsenalnál, vagy a PSG-nél örülnének…
A pletykák szerint nem csak Suárez szerepel a Real Madrid nyári listáján, a nagyobb nevek közül szeretnék visszacsábítani Falcaót a spanyol bajnokságba. Lewandowskinál sem egyértelmű, hogy már a Bayern lesz a befutó, de természetesen Agüero is folyamatos téma… az meg más kérdés, hogy további nevekkel is lehetne játszani… Fernando Llorente, esetleg Fernando Torres leigazolása sem lenne reménytelen és rossz választás az idény végén…