Edzőváltásra készülnek a Tottenhamnél?

A Tottenham 6-0-ra kapott ki a hétvégén a Man City otthonában, ami igen megalázó a londoni klub számára.

 

A nyáron elveszítették Gareth Bale-t, aki egyelőre úgy látszik pótolhatatlan a csapat számára. A walesi játékosért rengeteg pénzt kapott a Tottenham, pontos összeget nem is lehet tudni, de 90 millió euró körül lehetett az ár, amit kifizetett a Real Madrid. Egyes pletykák szerint ennél több is lehetett a vége…

 

A Tottenham ezt az összeget be is fektette, több új játékos érkezett a csapathoz, de egyelőre nem tudott egy sem igazán húzó játékossá válni.

André Villas Boas kezdheti bajban érezni magát, mert annak ellenére, hogy eladták Bale-t, egyértelműen a dobogó lett megcélozva, minimum feladatként megkapta a portugál edző a bl indulás lehetőségét.

Persze még sok van hátra a bajnokságból és még akár a bajnoki címről sem kell lemondania a Tottenhamnek, de nem akar összeállni a csapat játéka. Nem is véletlen, hogy a múlt héten már arról beszélt Villas Boas is, hogy elképzelhető, áttérnek egy kétcsatáros játékra, mert nagyon kevés gólt szerez a Tottenham.

Közben a háttérben valószínűleg megy a mocorgás. Harry Redknappet is megszólaltatták az angol lapok az ügyben. A Tottenham egykori mestere, akit Villas-Boas váltott a kispadon, kiemelte, eddig ilyen rosszul nem látta még játszani a Tottenhamet, most tényleg úgy játszottak, mintha rakat idegen rohangált volna a pályán.

Redknapp szerint túl sok játékos van ugyanarra a posztra, valamint a fő problémának Gareth Bale eladását érzi. Bale olyan zseni, aki egy mozdulattal is képes volt eldönteni a mérkőzést a Tottenham javára és egyelőre nem sikerült őt pótolni.

A Tottenhamnél meg valószínűleg rezeg a kispad Villas-Boas alatt, mert a legrondább vereség a Man City elleni hatos volt, de az utóbbi időben nem megy a csapatnak, nem úgy jönnek a pontok, mint az idény elején…

A Tottenham az első öt fordulóban nyerni tudott, négyszer 1-0-ra, egyszer 2-0-ra. majd jött a Chelsea elleni 1-1-es döntetlen, ami még mindig elfogadható eredmény volt. A hetedik forduló hozta az első meglepetést, hazai vereség 3-0-ra a West Ham ellen, de ezt követte két győzelem, sőt az Aston Villa ellen 2-0-ra. Az utóbbi három fordulóban, viszont egy gólnélküli döntetlen és két vereség az eredmény, amiből az egyik a Manchester City elleni hatos volt… A Tottenham 12 forduló alatt 9 gólt lőtt, ami nagyon kevés, ennél kevesebbett, csak a kieső helyen álló Crystal Palace és a Sunderland lőtt. Az Arsenal, a Liverpool, a Chelsea és a Man City is 20 gól fölött jár, a Man United meg 20-nál... a Tottenhamnek meg velük kellene versenyben lennie...

Azért várhatóan egyik napról a másikra nem fogják leváltani Villas-Boast, Angliában nem válnak meg olyan könnyen az edzőktől, de ha nem lesz gyors változás a játékban, akkor elképzelhető, hogy a következő évet már nem a portugál mesterrel kezdik meg. Ráadásul Angliában a december és a január kimondottan kemény, ha ott leszakad a Spurs, akkor várhatóan vége is az idényének.