Kanta József szerződést hosszabbított az MTK-val
Az MTK a hivatalos honlapján (mtkhungaria.hu) jelentette be, csütörtökön szerződést hosszabbított az MTK csapatkapitánya.
- Kanta Józsi az egyik legjobb magyar labdarúgó, akit az ellenfelek szurkolói is maximálisan elismernek - hangsúlyozta az mtkhungaria.hu-nak Domonyai László. - Klubikon, mert mára az MTK és a Sándor Károly Akadémia is összeforrt a nevével, és példakép, aki az egyre fiatalabb tehetségeket is képes győzelemre vezetni. Örülök, hogy a megállapodásunk szerint Kanta József neve még hosszú évekig egyet jelent az MTK-val.
Az Ajkán nevelkedett kiváló játékos tehetségére hamar felfigyelt az MTK, és 1998-ban került a klubhoz. A Sándor Károly Akadémián tökéletesítette futballtudását. 2004-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban testvérével, Szabolccsal, 2007-ben pedig a válogatottba is meghívót kapott. 2008-ban bajnoki címet és Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett. 2006-ban Puskás Ferenc-, 2008-ban Bozsik József-díjjal tüntették ki.