Man United: Januzaj öt évre írt alá

Adnan Januzaj új szerződést kapott a Manchester Unitedtől

 

 

A Man United szombaton hivatalosan is bejelentette Adnan Januzaj új szerződését, a játékos öt évre, 2018. június végéig írt alá.

 

A 18 éves belga származású szélső idén robbant be a köztudatba, amikor először lépett pályára kezdőként bajnokin és az ő két (nem is akármilyen) góljával nyertek a Sunderland ellen.

David Moyes kiemelte a szerződés aláírása után, örül annak, hogy Adnan elkötelezte magát a klub mellett. Nagyon elégedett a munkájával és mély benyomást tett rá a tehetségével. Szerinte a fiatal játékos a legmegfelelőbb helyen van arra, hogy tovább fejlődjön.

Adnan Januzaj is természetesen csak a legjobbakat mondta, amióta a klubhoz érkezett úgy érzi, hogy a legmegfelelőbb helyen van, ahol csak lehet. Ezt a szezont fantasztikusnak tartja, olyan a számára, mint egy álom, már a felkészülés is jól sikerült, majd jött a Community Shielden aratott siker, végül a Sunderland elleni gólok és a győzelem. Januzaj a jövőben is szeretne keményen dolgozni és alapemberré válni a Manchester Unitedben.