Kaká már bajnokin pályára lépett a Milan-ban a sérülése után és már akkor is látszott, hogy kiemelkedik a csapatból, a Barcelona ellen viszont bizonyította klasszisát.
Kaká nagyot játszott a Barcelona ellen és Allegri megtalálta a helyét a csapaton belül, vagyis megkapta a régi helyét, amin nagyon élt, nagyon fickándozott a brazil. Kaká lényegében bal szélen játszott, ahol a Bajnokok Ligája sikerre vezényelte korábban a Milant.
De Kaká egyedül nem lett volna elég a sikerhez, középen most Robinho szerepelt és a két brazil nagyon érezte egymást a pályán. A gólnál is Robinho szerzett labdát, Kaká ment el a baloldalon és akár kapura is lőhetett volna, de inkább mesteri passzal kihagyhatatlan helyzetbe hozta Robinhót.
A két brazil láthatóan nagyon élvezte a játékot, aztán viszont az is kiderült, hogy erőnlétileg nem bírják. Kakától talán nem is volt várható, nem csoda, hogy egy órát bírt, de Robinhóban sem volt több.
Mikor lejött a pályáról a két brazil, utána igazi látványos támadást már nem vezetett a Milan, Balotelli hiába lépett pályára, ha nem kapott labdát.
De ami biztató lehet a Milan drukkerek számára, ha Kaká nem sérül meg, és végre visszanyeri az erőnlétét, akkor óriási erősítést fog jelenteni a csapat számára.
Kaká játéka a Barcelona ellen azt is megmutatta, mi volt a baja a Real Madridban. Lényegében azon a poszton tud jól játszani, ahol Cristiano Ronaldo is, de a portugál egy fokkal gyorsabb játékos, mint Kaká. Mourinho próbálta középen is Kakát, de ott meg Özillel kellett megküzdenie a csapatba kerüléshez, ahol a német sokkal gyorsabban tudta azt a játékos véghezvinni, amit Mourinho elvárt, na meg sokkal jobban alá tudott dolgozni Ronaldónak.
Kaká a Barcelona ellen bebizonyította, hogy jó helyen van a Milan-ban és tényleg nagy hiba volt elengedni őt akkor az olasz klubnak. Kaká talán lassabb egy fokkal, mint a mai fiatalok, de a rutinja, a technikai tudása és a passzai még a legnagyobb kluboknál is nélkülözhetetlenek. Na meg az is kiderült, Kaká védekezni is tud, ha akar és a Milanban láthatóan tudja mi a dolga.
Persze azt is tudjuk, hogy anyagi vonzata is volt az átigazolásának… de mind az olaszoknak, mind a brazilnak törést jelentett az utóbbi néhány év…