A hétvége legjobban várt világeseménye lehet a Barcelona – Real Madrid spanyol bajnoki találkozó.
A két klub klasszikusa folyamatosan tartogat érdekességet, nagy összecsapásokat, gyakran politikai felhanggal kísérve. Az utóbbi években Mourinho felkavarta egy kicsit az állóvizet, majd a katalán függetlenedési akciók is borzolták a kedélyeket, de összességében mindig a foci nyert.
Mourinho távozásával el lehet felejtkezni Pepe Messire törő akcióiról, az egymás eltiprása kicsit háttérbe fog szorulni és talán kiemelkedhet egy Messi – Cristiano Ronaldo párharc, de érdeklődve figyelhetjük, hogy Neymar mire lesz képes az első igazi spanyol rangadóján, vagy Bale-t be meri-e vetni Ancelotti kezdőként a sérülése után a Barcelona ellen. De annyi sztár van a két csapat keretében, hogy felesleges kiemelni a neveket, mert bárki képes lehet eldönteni a rangadót.
Most szombat kora este, a Barcelona fogadja a Real Madridot, a katalánok vezetik a bajnokságot, a Real Madrid három ponttal van lemaradva és a harmadik helyen áll. Vagyis ebből már meg lehet válaszolni a címben feltett kérdést, ez a bajnoki nem fog dönteni a bajnoki címről, de nagy előnyre tehet szert a Barcelona egy győzelemmel, a Real Madrid a három pont megszerzése esetén utolérné a katalánokat.
A kérdés egy héttel ezelőtt talán aktuálisabb lett volna, akkor a Barcelona már öt ponttal vezetett a Real Madrid ellen, akkor nagyra nőhetett volna az előny és akkor még verhetetlennek tűnt idén a Barcelona, de akkor az Osasuna mutatta meg, hogy van olyan, amikor a Barcelona sem tud gólt lőni egy mérkőzésen, majd a Milan a bajnokok ligájában állt a sarkára és hozott össze egy döntetlent. Tény, ekkor a katalánok valószínűleg már fél szemmel a hétvégére készültek, a Milan ellen a döntetlen is pont jó volt.
A Real Madrid a nagy átalakításnak köszönhetően még keresi önmagát, Carlo Ancelotti alatt mást játszik a csapat, mint Mourinho idején, nagy játékos mozgás volt a keretben, be kell építeni az új játékosokat, a régieknek meg kell szokni Ancelottit. De mintha elindult volna felfelé a fővárosi csapat, Cristiano Ronaldo kezd formába lendülni, talán ráérez végre, mit akar vele játszatni az olasz mester.
Benzema egyelőre nagy gondban van, mert nem megy neki a góllövés, a szurkolók is kikezdték, míg Gareth Bale, a világ egyik legdrágább játékosa gyenge felkészülés után, új poszton próbálja beverekedni magát a kezdőbe…
A Barcelonánál Martinez sokkal jobban rotálja a játékosait, mint elődjei, ennek eredménye az, hogy eddig rendre hozták a mérkőzéseket és a pontokat, de az is látható, hogy Messinek nem esik jól a sok csere, „bele is sérült a dologba”. Xavi és Iniesta is máshogy játszik, mint korábban, Fabregas meg sokat kispadozik.
Neymar, az új szerzemény, meg alázatosan beállt a sorba… egyelőre nem akar Messi fejére nőni, még a haja sem olyan extrém, mint Brazíliában volt. Az összjátékban jó a brazil, a góljai viszont elmaradnak.
A mérkőzést a két csapat mellett valószínűleg nagy érdeklődéssel figyelik az Atletico Madridnál is… ha úgy alakul, akkor a jelenlegi második helyezett akár a tabella élére is állhat a forduló végére.
Egy összeállítás arról, hogy érdemes-e foglalkozni az El Clasico bajnokságot eldöntő szerepéről:
Az utóbbi években szinte mindig az nyerte a bajnokságot is, aki a két El Clasicóból jobban jött ki, kivéve az előző idényben, amikor a Real Madrid egy döntetlen és egy győzelem után még sem tudott bajnok lenni, valamint tíz évvel ezelőtt, amikor a Valencia lett a bajnok és nem a két óriás egyike.
| SZEZON | CLASICO GYŐZTESE | BAJNOK | ||
| 2003-04 | BARCELONA - REAL MADRID 1-2 | REAL MADRID - BARCELONA 1-2 | DÖNTETLEN | VALENCIA |
| 2004-05 | BARCELONA - REAL MADRID 3-0 | REAL MADRID - BARCELONA 4-2 | DÖNTETLEN | BARCELONA |
| 2005-06 | RM - BARCELONA 0-3 | BARCELONA - RM 1-1 | BARCELONA | BARCELONA |
| 2006-07 | RM - BARCELONA 2-0 | BARCELONA - RM 3-3 | REAL MADRID | REAL MADRID |
| 2007-08 | BARCELONA - RM 0-1 | RM - BARCELONA 4-1 | REAL MADRID | REAL MADRID |
| 2008-09 | BARCELONA - RM 2-0 | RM - BARCELONA 2-6 | BARCELONA | BARCELONA |
| 2009-10 | BARCELONA - RM 1-0 | RM - BARCELONA 0-2 | BARCELONA | BARCELONA |
| 2010-11 | BARCELONA - RM 5-0 | RM - BARCELONA 1-1 | BARCELONA | BARCELONA |
| 2011-12 | RM - BARCELONA 1-3 | BARCELONA - RM 1-2 | DÖNTETLEN | REAL MADRID |
| 2012-13 | BARCELONA - RM 2-2 | RM - BARCELONA 2-1 | REAL MADRID | BARCELONA |