Szalai: szakmaileg előrelépés, hogy a Schalke szerződtetett

Szalai Ádám beszélt a magyar válogatottról és a Schalkéról is

 

Az idei nyár legfontosabb magyar érdekeltségű átigazolási hírét Szalai Ádám szolgáltatta, aki elhagyta a Bundesliga-középcsapatnak számító Mainzot és a Bajnokok Ligájában is induló Schalke 04 játékosa lett.

 

A támadó természetesen tagja a csehek elleni válogatott keretnek, és mint az mlsz.hu-nak elmondta, a jól sikerült felkészülés után nagy örömmel jön haza a mérkőzésre.

 

- Nem volt probléma a beilleszkedéssel a Schalkénél, hiszen a nyelvet beszélem, a társaim ismernek már a pályáról, tehát ebből a szempontból nem volt nehéz a váltás. Megkönnyíti a helyzetemet, hogy kellő önbizalommal érkeztem a Schalkéhoz, és már van múltam a Bundesligában, az új csapatomnál jól ismernek, tudják, mit várhatnak tőlem. Ezzel együtt nagyon keményen kell dolgoznom, hogy helyem legyen a csapatban. A felkészülési meccseken előfordult, hogy Huntelaarral egyszerre voltunk pályán, de volt, hogy egymást váltottuk, vagyis még nehéz megmondani, milyen szerepet kaphatok a szezonban. Mindig örülök, ha a pályán lehetek, akár Huntelaarral, akár nélküle kell futballoznom.

- Szakmailag előrelépés, hogy a Schalke szerződtetett, most rajtam a sor, bizonyítanom kell, hogy jó döntést hoztak a leigazolásommal, fel kell vennem a ritmust, és meg kell felelnem az új elvárásoknak – mondta Szalai Ádám, aki már új lakását is kiválasztotta: miután nagyvárosban szeretett volna maradni, mostantól Düsseldorfban fog lakni, ami 50 kilométerre található Gelsenkirchentől.

A támadó szerint a válogatottnak továbbra is jó esélye van a második hely megszerzésére, és a csehek elleni meccs jó felkészülés lesz a szeptemberi, bukaresti vb-selejtező előtt.

- Tapasztalatból mondhatom, hogy erős válogatott a cseheké, a keretükben van néhány játékos, aki nívós csapatokban futballozik, néhány klasszisukat ismerem a Bundesligából. Nehéz meccs lesz, de szeretnénk ismét legyőzni őket, a legfontosabb azonban, hogy az őszi tétmeccsek úgy sikerüljenek, ahogy szeretnénk. Bízom benne, hogy meglesz a második hely a csoportban, és abban is, hogy ott lehetünk a világbajnokságon - tette hozzá Szalai.