A Tottenham Jesét vinné a Realból

A Tottenham lecsapna az első csapatba vágyakozó fiatal csatárra

 

 

Jesé Rodriguez a Real Madrid B csapatában játszott eddig inkább, de az U20-as világbajnokságon is megmutatta magát a spanyol játékos, kész lenne a nagyobb kihívásra is.

 

Ez persze tetszik az angoloknak, a Marca szerint a Tottenham több, mint 10 millió eurót is adna a játékosért, ha Londonba igazolna, míg a Real Madrid megtartaná a játékost, vagy legalábbis hosszú távon nem szabadulnának meg tőle.

A Real Madridnál a nyáron a jelen építése mellett a jövő csapatának kialakítása is elkezdődött, rengeteg fiatal kerülhet képbe az első csapatnál, de nem tudni, hogy Jesé a mostani sztárok mellett és az U21-es válogatottban bizonyító játékosok mellett mennyi lehetőséget tud magának kiharcolni.

Az sem kizárt, hogy inkább csak kölcsönadják a játékost, ha menni akarna. De a Real Madridnál szokás visszavásárlási opcióval eladni játékosokat. Elképzelhető, hogy az ő esetében is ez lesz a megoldás.