Barcelona: lesznek változások a következő szezonra

Primera División - Tito Vilanova elismeri az idényben elkövetett hibáit, de a következő évben kijavítják ezeket.

 

 

Tito Vilanova a Betis elleni győztes bajnoki után beszélt az egész idényről és kiemelte, nagyon nehéz évük volt, több dolog sem volt ideális, de tanultak belőle.

 

Vilanova kiemelte a sérülések problémáját, túl sok volt a sérülés, valamint azt sem tartja normálisnak, hogy a vezetőedző, vagyis ő, két hónapig ne álljon a csapat rendelkezésére.

Vilanova amúgy hétfőn megint New Yorkba utazik vizsgálatokra, de csütörtökön vissza is tér. Betervezett távozásról van szó, mindenki tudja a feladatát.

Vilanova szerint nem kell óriási változásokra számítani a nyáron, mert az alapok nagyon jók, de biztos, hogy erősíteni kell.

Messi nem játszott a legjobb állapotban a Betis ellen, a sérülése után lényegében nem edzett rendesen, míg Tellót nagyszerű játékosnak tart, aki egyre inkább megérik az első csapatra.

Alexis Sánchez játékát is kiemelte a mester, aki rengeteget fejlődött az idény során és ez a csapatnak is jó.

 

Vilanova szerint tisztában kell lenniük milyen nehéz megnyerni egy bajnoki címet és milyen nagy érték az. Ha megnyerték, akkor azt nagyon meg kell ünnepelniük.