U17-es Eb-elitkör: A magyar keret és a menetrend

Pisont István vasárnap 18 fősre szűkítette a hazai Eb-selejtező elitkörre készülő válogatott keretét.

 

Az U17-es válogatott 23 játékossal kezdte meg felkészülését a kedden kezdődő Eb-elitkörre, a végleges, 18-as keretet vasárnap hirdette ki a szakmai stáb.

 

A játékosok közül Zsótér Donát kisebb sérülése miatt még nem végezhetett teljes edzésmunkát, és várhatóan ki kell hagynia a finnek elleni keddi összecsapást, a fehéroroszok elleni csütörtöki meccsre azonban rendbe jöhet a húzódása.

- Nagyon elégedett vagyok az összetartás eddigi négy napjával, a játékosok egyre jobb formában vannak, és eddig az időjárás sem nehezítette a munkánkat. Az előző napokban a saját játékelemeink gyakorlása mellett kielemeztük leendő ellenfeleink játékát is, úgy gondolom, a csapat készen áll a rá váró feladatokra - mondta Pisont István.

A meteorológiai előrejelzések szerint kedden hideg idő és hóesés várható Telkiben, ami sokkal inkább a finnek játékának kedvezhet, és nem csak azért, mert az északiak jobban hozzá vannak szokva az ilyesfajta időjáráshoz.

- A finnek zárt védekezése okozhat nehézséget számunkra, ha valóban rossz időjárási viszonyok között játszuk a meccset, az a romboló focit játszó félnek kedvez, és nehezíti a minőségi futballt. Ellenfelünk kontrákkal, felívelt labdákkal próbálhat meglepetést okozni, és oda kell figyelnünk a pontrúgásokra is. Ameddig a finnek érzik, hogy lehet esélyünk, csúszni-mászni fognak a pályán a siker érdekében, ezért nyílt lehet a mérkőzés. Mielőbb fel kell törnünk a védekezésüket, mert szükség van az önbizalmat adó jó kezdésre a tornán - tette hozzá a szövetségi edző.

 

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Ordasi Gergő (FTC) Ivancsics Alex (PMFC)

Védők: Bedi Noel (Illés Akadémia) Polgár Kristóf (Liverpool) Kecskés Ákos (Atalanta) Talabér Attila (MTK Budapest) Nagy Ádám (Győri ETO) Spandler Csaba (PFLA)

Középpályások: Gazdag Dániel (Honvéd-MFA) Vida Máté (Vasas) Szántó Tamás (Rapid Wien) Rácz Barnabás (Illés Akadémia) Koszta Márk (Honvéd-MFA)

Támadók: Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia) Tihanyi Olivér (Illés Akadémia) Korozmán Kevin (MTK Budapest) Zsótér Donát (PFLA) Takács Krisztofer (MTK Budapest)

 

Az U17-es Eb-elitkör programja:

Március 26.

Magyarország-Finnország 14.30, Telki

Svédország-Fehéroroszország 14.30, Tatabánya

Március 28.

Magyarország-Fehéroroszország 14.30, Telki (Sport1)

Finnország-Svédország 14.30, Tatabánya

Március 31.

Svédország-Magyarország 14.30, Telki (Sport1)

Fehéroroszország-Finnország 14.30, Tatabánya

 forrás: mlsz.hu