Jön az FA Kupa és a két angol óriás egymás ellen játszik a negyeddöntőben, vajon melyik csapat fogja kiheverni a nemzetközi kupás szereplés okozta sokkot?
Persze azért az is kérdés, hogy melyik csapatot viselte meg jobban a vereség. Valószínűleg a Manchester Unitedet, mivel a vereségbe egy hibás bírói döntés is közrejátszott, valamint a Man United ezzel a pofonnal kiesett a Bajnokok Ligájából.
A Chelsea csak az Európa Ligában szenvedett vereséget és még jön a visszavágó hazai pályán, de az biztos, hogy a Chelseanek a Steaua otthonában kikapni, igen ciki. Persze, persze, Benítez és a csapat már a Man United ellen készült lelkileg, amúgy sem nagy élmény a számukra az EL-ben kínlódni, amikor ott van a bajnokság is, ahol el kell érni egy BL-t érő helyet.
Azért vannak ezek a játékosok annyira profik, hogy túl tudják tenni magukat a kellemetlen hétközi eredményeken. Ebből a szempontból a Man Unitednek nehezebb dolga van, de legalább nem kellett utazniuk Fergusonéknak, a Chelsea meg repkedett egyet, egy fokkal fáradtabbak lehetnek a Kékek.
Az FA Kupa negyeddöntőjében négy mérkőzésre kerül sor, kettő szombaton, kettő vasárnap.
2013.03.09., SZOMBAT
EVERTON – WIGAN 13:45
MAN CITY – BARNSLEY 18:30
2013.03.10., VASÁRNAP
MILLWALL – BLACKBURN 15:00
MAN UNITED – CHELSEA 17:30