Francia védekező játékost igazolt a Debrecen

A Debrecen leigazolta Mamadou Wague-t, a francia játékos fél plusz három évre szerződött a klubhoz.

 

 

A 22 éves, 190 centiméter magas játékos védőként és középpályásként is bevethető. A fiatal játékos korábban játszott már a francia élvonalban is, a Le Mans és az FC Metz labdarúgójaként.

 

A dvsc.hu beszámolója szerint a Balmazújváros elleni mérkőzésen már pályára is lépett. A találkozón combizomhúzódást szenvedett, de nem komoly a dolog, kedden már csatlakozhat a DVSC keretéhez.

Az U19-es válogatottban is pályára lépő játékos a Debrecen hivatalos honlapjána adott interjút, amiből kiderült, nem volt ismeretlen számára a Debrecen, mivel figyelemmel követte a Loki Lyon elleni bajnokok ligája mérkőzéseit.

A Debrecenben több francia játékos is szerepel, Coulibalyra már a Lyon ellen is felfigyelt.

Az interjú hosszabban