A Juventus távolodik, Balotelli már háromgólos

Az olasz bajnokság éllovasa nyert a Fiorentina ellen, a közvetlen üldözők pontokat buktak és így újra nőtt a Juventus előnye.

 

A szombat két rangadót tartogatott a számunkra, az első mérkőzésen a Juventus játszott a Fiorentinával és a torinói klub egy félidőnyi játékkal eldöntötték a három pontot. Az esti mérkőzésen a Lazio simán nyerhetett volna, de az egy gól mellett a kapufát vették célba a hazaiak, míg a Napoli végül a hajrában egyenlített.

 

A Napoli hátránya öt pontra nőtt, a Lazio meg már 11 pontra van a Juventustól.

 

A vasárnap hozott egy döntetlent a Milan számára, az egy pontot érő gólt Balotelli szerezte büntetőből. Vagyis a friss igazolás továbbra is magabiztos, ha büntetőről van szó, ráadásul két mérkőzés alatt három gólnál jár.

Az Inter a forduló záró mérkőzésén a Chievót verte, a hazaiak már a második percben vezetést szereztek Cassano éles szögből leadott lövésével, majd a Chievo még egyenlíteni tudott, de Ranocchia és Milito góljaira nem volt válasza a vendégeknek.

A Roma megint kikapott, az Udinese meg nyert és feljött a hetedik helyre. A Genoa gólnélküli döntetlent játszott, de a bent maradásért folytatott harcban ennek az egy pontnak is nagy az értéke.

A kieső helyeken 24 forduló után a Palermo, a Siena és a Pescara hármas áll.

 

 

2013-02-09 18:00 JUVENTUS

Vucinic 20

Matri 42
2:0 FIORENTINA
2013-02-09 20:45 LAZIO

Floccari 11
1:1 NAPOLI

Campagnaro 87
2013-02-10 12:30 PARMA 0:0 GENOA
2013-02-10 15:00 ATALANTA 0:0 CATANIA
2013-02-10 15:00 CAGLIARI

Ibarbo 45
1:1 MILAN

Balotelli 82 (11-es)
2013-02-10 15:00 UDINESE

Pereyra 8
1:0 TORINO
2013-02-10 15:00 BOLOGNA

Kone 41
1:1 SIENA

Emeghara 33
2013-02-10 15:00 SAMPDORIA

Estigarribia 56

Sansone 73

Icardi 77
3:1

AS ROMA

Lamela 75
2013-02-10 15:00 PALERMO

Fabbrini 80
1:1 PESCARA

Bjarnason 73
2013-02-10 20:45 INTER

Cassano 2

Ranocchia 26

Milito 50
3:1 CHIEVO

Rigoni 21