Az Inter nagyüzemet tartott januárban, négy új játékos is érkezett a milánói klubhoz
Az Inter korábban leigazolta Tommaso Rocchit, majd bejelentették Mateo Kovacic, Zdravko Kuzmanovic és Ezequiel Schelotto érkezését is.
Kuzmanovic a Stuttgarttól tért vissza az olasz bajnokságba, korábban a Fiorentina játékosa volt, majd 2009-2013-ig a német bajnokságban játszott. A szerb középpályás nagyon örült, hogy egy olyan nagy klubhoz igazolhatott, mint az Inter. Kuzmanovic kiemelte, hogy még nem felejtette el teljesen az olasz nyelvet, hiszen korábban a Fiorentinánál tanult olaszul, majd a Stuttgartban olaszul beszélt Cristian Molinaróval.
Mateo Kovacic is nagyon örült, hogy az Interhez igazolhatott. "Egy álom teljesült a számomra. Nem is találom rá a szavakat. Mindent meg fogok tenni, azért, hogy a szurkolók boldogak legyenek" - mondta a horvát irányító.
Ezequiel Schelottónak nem lesz annyira ismeretlen az Inter meze, hiszen az Atalanta is hasonló színű csapat. Az argentin játékos először megköszönte az Atalanta szurkolóinak, mert nagyon jól érezte magát a csapatnál és a családja is gyönyörű időszakot töltött el ott. A szélső viszont azt is kiemelte, mennyire boldog azért, hogy az Inter játékosa lehet, amely a világ legnagyobb klubja. Schelotto reméli, hogy a legjobb formáját fogja majd nyújtani a pályán. A csapat nem lesz ismeretlen a számára, mivel korábban már több játékossal is játszott együtt, több argentin is van a csapatban.