A Genoa már a második edzőjét rúgta ki az idényben, Del Nerivel sem jöttek a pontok
A Genoa a hétvégén kikapott a Cataniától 2:0-ra, a vezetőség a vereség után döntött a váltás mellett. Már a második edzőt eszi meg a csapat az idény során.
Del Neri októberben vette át a munkát Luigi De Caniótól, aki kilenc pontot szerzett csapatával nyolc mérkőzésen. Del Neri sem volt sikeresebb, hiszen tizenhárom mérkőzésen csak nyolc pontot hoztak össze.
Ezek után megköszönte a vezetőség Del Nerinek a munkát
"A klub megköszöni Del Nerinek és az edzői stábjának az utóbbi hónapokban nyújtott munkáját" - állt a Genoa közleményében
Az új edző Davide Ballardini lesz, akinek annyira nem ismeretlen a klub, hiszen 2010 júniusától egy éven át már dolgozott a Genoánál. Most az idény végéig szóló szerződést kapott a klubtól.