Rangadók Angliában - A 22. forduló előzetese

Angliában két nagy rangadót is rendeznek a hétvégén, lesz Man United - Liverpool és Arsenal - Man City ütközet is.

 

A 22. forduló a QPR - Tottenham találkozóval kezdődik. A mérkőzés érdekessége, hogy a harmadik helyen álló Tottenham ahhoz a QPR-hoz utazik, ahol nem is olyan régóta dolgozik Harry Redknapp, a Spurs előző mestere.

 

Szombaton játszik a Chelsea is, ahol bajnoki mérkőzésen is bemutatkozhat a frissen igazolt Demba Ba. A támadó a kupában már bizonyított, most a bajnokságban is folytatná a gólszerzést. Demba Ba a harmadik helyen áll a góllövő listán 13 találattal, de ezeket még a Newcastle színeiben szerezte. A londoni csapat a Stoke Cityhez látogat, ahol a védelem jól működik, a bajnokság egyik legkevesebb gólját kapták, de a gólszerzéssel már nagyobb gondok vannak. Erős középcsapat fogadja a Chelseat, amely meglepetésekre képes kerettel rendelkezik.

A West Brom a kiesési gondokkal küzdő Readinghez látogat, de sajnos a WBA-ban nem léphet pályára Gera Zoli, akinek sérülés miatt az egész idényt ki kell hagynia...

A rangadók vasárnapra maradnak! Előbb jön az örök derbi, a Manchester United fogadja a Liverpoolt. A mérkőzés külön érdekessége lehet a Robin van Persie - Lius Suárez csata is. A holland csatár vezeti a góllövő listát 16 góllal, míg az uruguayi támadó meg a második 15 találattal. A Man United jelenleg az első a tabellán, hét ponttal előzi meg a második helyen lévő Man Cityt, míg a Liverpool csak a nyolcadik, 21 pont a távolság a két ősi rivális között.

A vasárnapi második mérkőzésen az Arsenal fogadja a Manchester Cityt, igazi kiszámíthatatlan rangadó ez is, hiszen az Arsenal csak a hatodik jelenleg és 11 pont van a két csapat között, de az utóbbi öt mérkőzésükből zsinorban négy bajnokit is megnyertek Wengerék, bár az előző fordulóban csak döntetlenre futotta.

 

IDŐPONT PREMIER LEAGUE - 22.FORDULÓ
2013-01-12 13:45 QPR - TOTTENHAM
2013-01-12 16:00 FULHAM - WIGAN ATHLETIC
2013-01-12 16:00 ASTON VILLA - SOUTHAMPTON
2013-01-12 16:00 NORWICH - NEWCASTLE
2013-01-12 16:00 EVERTON - SWANSEA
2013-01-12 16:00 STOKE CITY - CHELSEA
2013-01-12 16:00 SUNDERLAND - WEST HAM
2013-01-12 16:00 READING - WEST BROM
2013-01-13 14:30 MANCHESTER UNITED - LIVERPOOL
2013-01-13 17:00 ARSENAL - MANCHESTER CITY