Sousa: "Emelt fővel térhetünk haza Bázelből"

ˆhirdetés

A Videoton nagy csatában maradt alul a Basel ellen, a mérkőzés után a két edző nyilatkozott

 

 

Paulo Sousa: "A mérkőzés második félidejében jobban játszottunk. Az első 45 percben három nagy helyzete is volt a Baselnek. A második félidőben kevesebb, mert jobban kontrolláltuk a játékot, mégis ekkor szerzett gólt az FC Basel. Meglehetősen nagy előnnyel érkeztünk Svájcba, már ami a csoport állását illeti, a célunk az volt, hogy ezt az előnyt megőrizzük. Ha megnézzük azt, hogy mai ellenfelünk nagyszerű játékosokból áll, a költségvetésüket össze sem lehet hasonlítani a miénkkel, és sokkal nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkeznek mint mi, akkor elmondható, hogy ma nekik kellett az életükért harcolni, és ezt meg is tették. Mi emelt fővel távozhatunk, és készülhetünk a következő, nagyon fontos nemzetközi kupameccsünkre a Genk ellen, melyet hazai pályán játszunk, ahol erősek vagyunk. Amennyiben sikerült volna a döntetlent kiharcolnunk itt Bázelben, az nagyon jó lett volna, figyelembe véve a csoport másik meccsének végeredményét. Van még két mérkőzésünk a csoportkörből, ezeken a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk."

 

Murat Yakin: "A mérkőzés úgy kezdődött, és úgy is folytatódott, ahogy vártuk. A Videoton nagyon defenzíven játszott, ennek ellenére több nagy helyzetünk is volt, amelyekből azonban nem sikerült gólt szereznünk. Nagyon fontos volt, hogy türelmesen játsszunk. A csapatom teljesítményével elégedett vagyok, végig uraltuk a mérkőzést, és megérdemelten szereztük meg a vezetést és végül a győzelmet is. Örülök, hogy Mohamed Salah jól szállt be a meccsbe, és végül döntő gólpasszt adott Strellernek."

forrás: vidi.hu

 

ˆhirdetés