Sousa: Nem rajtunk lesz a nyomás

A Videoton csütörtök este a Basel otthonában lép pályára az Európa Ligában. A két edző nyilatkozott a mérkőzés előtt

 

 

Paulo Sousa: "Az Európa Liga csoportkörének ebben a szakaszában már nem nagyon lehet meglepni egyetlen ellenfelet sem. Amikor bejutottunk a csoportkörbe, akkor még ismeretlen csapat voltunk, nem sokat tudtak rólunk. Az elért eredményeinknek köszönhetően viszont egyre jobban megismertek bennünket, és ma már el is ismernek minket az ellenfeleink. Ugyanakkor nincs semmi nyomás a csapaton. Már amikor bejutottunk a csoportkörbe, akkor is azt mondtuk, hogy mi vagyunk a leggyengébb csapat, ha az ellenfeleink történelmét, az elmúlt években elért nemzetközi eredményeiket, és a költségvetésüket nézzük. Ráadásul hozzájuk képest tapasztalatlanok vagyunk még a nemzetközi porondon. Az FC Basel játszik hazai pályán, nekik van szükségük a pontokra, úgyhogy nem mi játszunk majd nyomás alatt. A csoportkörbe jutáskor az volt a célunk, hogy versenyképesek legyünk. Ezt pedig eddig sikerült teljesítenünk. A további célunk az, hogy az egész csapat kiélvezze azt, hogy itt szerepelhetünk."

 

Murat Yakin: "Vissza kell szereznünk azokat a pontokat, amelyeket Székesfehérváron hagytunk. Azon a mérkőzésen nagy fölényben játszottunk, 76 százalékban birtokoltuk a labdát, és nagyon sok helyzetünk volt. Sajnos azonban gyorsan gólt kaptunk, ez pedig rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Legalább ilyen fontos lesz, hogy holnap ki szerzi az első találatot. Nagyon koncentráltan kell játszanunk, és ahhoz, hogy céljainkat megvalósítsuk, az első perctől kezdve támadólag kell fellépnünk. Arra számítok, hogy hasonló fölényben fogunk játszani, mint Székesfehérváron, azonban a helyzeteinket értékesíteni kell. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Videoton FC jól védekezik, és a gyors kontráik életveszélyesek. Fel vagyunk készülve a játékukra. Amióta az FC Basel vezetőedzője vagyok, négy különböző mérkőzést játszottunk, négy különböző felállásban. Legutóbb a Young Boys ellen sem játszottunk tökéletesen, de már sokkal jobban tetszett, amit ott láttam, mint a korábbi produkcióink. Nem adtuk fel a reményt, hogy kiharcoljuk a csoportból való továbbjutást, ennek megfelelően fogunk holnap este kifutni a pályára. Van esélyünk arra, hogy továbbjussunk, és ezt az esélyt meg akarjuk ragadni. Ebben nagy segítségünkre lesznek szurkolóink is. Elővételben már több mint 12 ezer jegy elfogyott, és holnap még egész nap vásárolhatnak belépőt az érdeklődők."

forrás: vidi.hu