"Nem emlékszem arra, hogy egy Európában is magasan jegyzett, portugál, argentin, holland, orosz válogatottal is felálló élcsapat ellen mikor szerzett egy magyar kupacsapat egy félidő alatt három gólt" – lelkesedett Hajdu B. István sportkommentátor a Videoton csütörtök esti győzelme után.
A népszerű sportkommentátorral az mlsz.hu készített interjút.
Minek tulajdonítható a székesfehérváriak háromgólos sikere?
- Megítélésem szerint annak, hogy a Videoton azt játszotta, amit tud, s az ahhoz passzoló taktikát nagyon pontosan végre tudta hajtani. Ez a magyar csapatok eddigi legnagyobb különbségű sikere az Európa Liga főtábláján, s ezt egyáltalán nem kell külön magyarázni. „Csak” örülni neki. Nem hinném, hogy – említve egy külföldi példát – a BATE Boriszov játékosainak most magyarázkodnia kellene amiatt,. hogy a Bayernnek is volt helyzete, megjegyzem több, mint a Sportingnak, s hogy a müncheniek balszerencséje is segítette a fehéroroszokat.
Az előjelek nem ígértek ilyen fölényes sikert. Sőt, talán még győzelmet sem.
- A két csapat valós tudását nézve nyilván nem reális a háromgólos különbség, mint ahogy nem volt reális szeptemberben a Genk javára sem a háromgólos különbség a Videoton ellen. Ugyanakkor hiba lenne a kákán is csomót keresni, arról beszélni, hogy miért volt jobb az első félidei játék a másodiknál. Egy mérkőzés 90 percig tart általában, s a Videoton az első félidőben szerzett háromgólos előny birtokában nagyon tudatosan, okosan játszott a második játékrészben. A Sportingnak még igazi helyzete sem akadt. Jó, azt mondom, a szépítésre talán lett volna esélye, az egyenlítésre semmiképpen. A Videoton Genkben négy helyzetből egyet sem lőtt be, itt háromból egyet sem hagyott ki. Micsoda különbség!
A Videoton játszott jól, vagy a Sporting pocsékul?
A Videoton az első félidőben kiváló teljesítményt nyújtott, a második gólt külön is kiemelném, pazar akció végén fejelte Oliviera. S nyilván nem volt csúcsformában a portugálok védelme, nem hiszem, hogy Khalid Boulahrouz, aki 2010-ben világbajnoki ezüstérmet nyert a holland válogatottal, pályafutása során sokszor adta ilyen rosszul haza a labdát. Ugyanakkor még ennél a gólnál is érdemes megjegyezni, hogy Nemanja Nikolics milyen kiválóan lőtte el a labdát a kapu bal oldalába. A Sporting rosszul játszott, de szeretném kiemelni, hogy milyen futballistái vannak, hogy milyen erőkből álló csapatot vert meg a Videoton. Tavasszal a Sporting elődöntőt játszott az Európa Ligában, s csak a Schalkét és előtte a Manchester Unitedet is búcsúztató Athletic Bilbao ellen esett ki. Rui Patricio a portugálok első számú kapusa volt a legutóbbi Európa-bajnokságon, Boulahrouzt már említettem, Marat Izmajlov orosz válogatott, Marcos Rojo játszott az argentinok legutóbbi két vb-selejtezőjén Messiék között, Jeffrén Bajnokok Ligája-győztes volt a Barcelonával még tavaly, Danijel Pranjic két, elveszített döntővel zárt BL-sorozatban játszott a Bayern Münchenben a legutóbbi három évben, Gelson Fernandes amellett, hogy negyvenszeres svájci válogatott, az angol, a francia és az olasz élvonalban is futballozott korábban.
Miért szerepel a Videoton sokkal jobban – a Genk elleni találkozót nem számítva – az Európa Ligában, mint a magyar bajnokságban?
- Az a stílus, amelyet láttunk csütörtök este, illetve amelyik eredményeket hozott a Videotonnak, elsősorban a nemzetközi porondon hatásos. Támadó, a labdát többet birtokló csapatok ellen. Szinte egyetlen olyan mérkőzése sem akadt az Európa Ligában a Videotonnak, amelyen az ellenfél átengedte volna a területet, s beállt bekkelni. A magyar NB I-ben mást kell játszani. Ott nyilván többet védekeznek az ellenfelek, s kevesebb energiát fordítanak a támadásokra. – Mit ígér a folytatás? - Könnyű meccseket semmiképpen. Ugyanakkor a Videoton, érzésem szerint, eljutott arra a szintre, hogy sehol sem kell súlyos vereségtől tartania. Azt nem merném mondani, hogy most majd jön a Basel, s a Videoton jól megveri. De hasonló játékkal a svájciakat is meg lehet fogni. Meggyőződésem, hogy a Sporting sem marad nyeretlen a csoportban, sőt, még az is lehet, hogy innentől nyerni kezd. S akkor értékelődik csak fel igazán a székesfehérvári 3-0.
forrás: mlsz.hu