Horváth Ferenc a Honvéd elleni győzelemmel mutatkozott be a Kecskemét kispadján

Litsingi duplájával nyert a Kecskemét a Honvéd ellen

 

KECSKEMÉTI TE

Litsingi 3, 30
2:1 BUDAPEST HONVÉD

Délczeg 28

Horváth Ferenc a Kecskemét frissen kinevezett edzője úgy látszik rendet tudott tenni a fejekben, mert a Kecskemét ki tudta használni a lehetőségeit és még akkor is meg tudták őrizni az előnyüket, ha a végére láthatóan elfáradt a csapat.

 

Egy baloldali támadás végén Litsingi kapta meg középen a labdát és fordult le a védőiről, majd lőtt a kapu jobb oldalába. A Kecskemét már a harmadik percben megszerezte a vezetést.

A gól után magára talált a Honvéd és úgyszintén egy baloldali beadás után egyenlítettek is. A balról beívelt labdát Délczeg kapásból a léc alá bombázta.

A vendégek azonban nem örülhettek sokáig, egészén két percig volt döntetlen az állás... Litsingi kapott nagyszerű labdát az elalvó védők mellett, a hazai támadó egyedül indulhatott meg a kapura és lőtt laposan a hálóba.

Több gólt viszont már nem láthattunk, nyert a Kecskemét a Honvéd ellen!