Egervári Sándor biztonsági tartalékként számít a Győr színeiben a hétvégén mesterhármast szerző Koltaira.
A magyar válogatott pénteken Andorrában kezdi meg a világbajnoki selejtező sorozatot, a keret tagjai a mai naptól Telkiben készülnek a találkozóra.
Az eredetileg kijelölt keretből két játékos ma még nem gyakorolhat együtt a többiekkel, a DVSC-Teva hétvégi bajnokiját is kihagyó Varga József egy vírusos betegség miatt nem edzhet, Szabics Imre pedig egy hétvégi bokasérülés miatt kénytelen pihenni.
Egyelőre kérdéses, hogy a két labdarúgó vállalhatja-e az Andorra elleni összecsapást, a szakmai stáb reményei szerint azonban a hollandok elleni, szeptember 11-ig selejtezőn (Puskás-stadion, 20.30) már mindketten bevethetőek lesznek.
Egervári Sándor a biztonsági tartaléknak jelölt, a hétvégén a Győri ETO színeiben mesterhármast szerző Koltai Tamást hívta meg a keretbe, a középpályás hétfőn már a csapat többi tagjával együtt edz Telkiben.
forrás: mlsz.hu