Nuri Sahin nem az Arsenalt, hanem a Liverpoolt választotta, a török középpályás egy évig a Premier Leagueben fog játszani.
A Real Madridban egyelőre mellőzőtt Nuri Sahin egy évre kölcsönbe igazolt az Anfieldre. Sahint többek között Xabi Alonso is arra biztatta, hogy a Liverpoolt válassza.
Sokáig úgy tűnt, hogy az Arsenal lesz a befutó Sahinnál, bár korábban felröppentek olyan hírek is, ami szerint maga Mourinho is inkább a Liverpoolt javasolná játékosának, már csak azért is, mert a Liverpool jelenlegi edzője akkor dolgozott a Chelsea utánpótlásával, amikor Mourinho volt a Chelsea menedzsere.
Sahin meg is említette, hogy nagy benyomást tett rá Brendan Rodgers, valamint az a játék is feküdni fog neki, amit a Liverpool edzője kér majd tőle.
Xabi Alonso is csak a legjobbakat mondta neki a klubról, a közönségről és a stadionról is. Olyan hely, ahol imádni fog játszani.