A Honvéd a Videoton otthonából hozta el a három pontot, kisebb csoda is kellett hozzá Marco Rossi szerint. A mérkőzés után értékelt Paulo Sousa és Rossi is.
Paulo Sousa: A mai meccsen egyértelműen látszott a játékosaimon, hogy elfáradtak az elmúlt hetek kiélezett meccseinek következtében. Nem is fizikálisan, hanem inkább fejben voltak fáradtak. Nem tudták maradéktalanul megvalósítani azt, amit kértem tőlük, ráadásul az ellenfelünk egy nagyon jól szervezett csapat volt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a látottak alapján a döntetlen lett volna a reális eredmény.
Marco Rossi: Úgy gondolom, hogy a játékosállományt, a játékstílust és a szakvezetést figyelembe véve Magyarország legjobb csapatát győztük le. Méghozzá megérdemelten, mert többet birtokoltuk a labdát, és nekünk volt több helyzetünk is. Persze, ha a végén a tizenegyesnél nincs az a kisebbfajta csoda, akkor mindezek ellenére nem visszük el a három pontot. De Lovric kivédte a büntetőt, így most nincs miről beszélnünk.
forrás: vidi.hu