Torghelle góljával nyert az Újpest ellen a Videoton, a találkozó három kiállítást is hozott.
| ÚJPEST FC | 0:1 | VIDEOTON FC |
| gól | Torghelle 66 | |
| Kabát 45 | piros | Vinicius 42 Szolnoki 82 |
Az első félidőben inkább az Újpest játszott jobban, de legnagyobb helyzetét a Videoton puskázta el, Sándor György kihagyott egy büntetőt. Az első félidőben gólt nem láthattunk, viszont két piros is villant. Előbb Vinicius, majd nem sokkal a vége előtt Kabát is mehetett zuhanyozni.
A második félidőre beállt Nikolic is, a beállása jót tett a Videoton támadó játékának, Torghelle révén sikerült is megszerezni a vezetést. A Videoton végül kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést, Szolnoki is pirosat kapott, de az Újpest nem tudta kihasználni az emberelőnyt, így a Videoton elvitte a három pontot a fővárosból.
|
Újpest: Balajcza – Proesmans, Antón, Mihajlovic, Pollák (Stanisavljevic, 64.) – Balogh, Vasiljevic – Remili (Kovács D., 78.), Kabát, Christ – Zaris (Zamostny, 62.) Videoton: Bozovic – Szolnoki, Vinicius, Szekeres, Cabrera – Tóth (Mitrovic, 64.), Sándor (Nikolic, 64.), Haraszti (Cardoso, 46.), Kovács – Fernandez, Torghelle |