Alexander Hleb visszatért a Bate Borisovhoz, vagyis a Loki ellenfele klasszis játékossal erősödött, de egy gólerős csatárt is szerződtettek.
A fehérorosz Bate Borisov szerződtette Hlebet, aki a Batéban kezdte profi pályafutását és innen igazolt a Stuttgarthoz.
Hleb a Stuttgart után az Arsenalban érte el a legnagyobb sikereit, de játszott a Barcelonában is, most vissatért a Batéhoz.
A fehérorosz válogatott játékos az uefa.com-on olvasható cikkből kiderül, hogy boldogan mondott igent az anyaegyesülete hívására. A Bate többek között azért is igazolt új játékosokat, mivel a keretből öten is is részt vesznek az Olimpián.
Hleb mellett még egy csatárt is szerződtettek Vasilyuk személyében, aki minden idők legeredményesebb gólvágója a fehérorosz bajnokságnak. A 33 éves csatár 188 gólnál jár már a bajnokságban, valamint 10-szer volt már eredményes a válogatottban is.