Hivatalosan is bejelentették a megállapodást, a belga védő a Tottenhamhez igazol.
Hosszas tárgyalás sorozat után végre sikerült megállapodniuk a feleknek, vagyis a Tottenham leigazolja az Ajax csapatkapitányát, Jan Vertonghent.
A londoni klub a hivatalos honlapon jelentette be a megállapodást, a védőnek már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie és csatlakozhat az Andre Villas-Boas által irányított csapathoz.
Az átigazolás annyira nem volt meglepő, mivel már az idény vége óta maga a játékos is arról győzködte az Ajax vezetőit, hogy engedjék el a Tottenhamhez, ugyanis ott szeretné folytatni a pályafutását. Az Ajax eddig túl nagy összeget kért, de most már sikerült megállapodásra jutnia a két klubnak is egymással, így a Tottenham egyik hiányposztja, a védelem közepe egy fiatal, de már rutinos védővel erősödik.