Elkdezdte a felkészülést a Kaposvár is, régi-új edzővel, Prukner László újult energiával tért vissza a kispadra.
A Kaposvár is elkezdte a felkészülést, csaknem 30 játékossal, köztük visszatérők is vannak, hiszen Oláh Lóránt és Waltner Róbert is a kerettel készül.
Prukner László reméli, hogy az utóbbi két évben megszerzett tapasztalatait át fogja tudni a játékosainak, miközben megmaradnak a kaposvári hagyományok. Főleg külföldi csapatok ellen mérkőznének a felkészülés során, valamint szeretné jobban megismerni az új játékosokat is, ezért néhány napos összetartást is fontosnak tart.
Oláh Lóránt szeretné, ha az idény során újra a Kaposvár játékosa lehetne, a klub honlapjának elismerte, hogy a Ferencvárosnál töltött időszak nem úgy sikerült, mint ahogy várta.
Waltner Róbert szívesen játszana újra nevelőegyesületében. A 34 éves játékossal folynak a tárgyalások, míg Bebeto és Addo kölcsönszerződése lejárt, de szeretnének velük hosszabbítani.
forrás: rakoczifc.hu