A Düsseldorf szurkolói majdnem elrontották a feljutás örömét

A Düsseldorf - Hertha osztályozó visszavágóján kettő-kettes végeredmény született, de a lefújás előtt bő húsz percet állt a játék. Videóval.

 

A Hertha Berlin az első mérkőzésen hazai pályán szenvedett 2:1-es vereséget, míg a visszavágón is a Düsseldof szája íze szerint alakult a mérkőzés, hiszen a vége előtti pillanatokban 2:2-t mutatott a kijelző.

 

A szurkolók már annyira ünnepelni akartak, hogy idő előtt a pályára rohantak, amivel viszont majdnem tönkretették a csapatuk sikerét és a várva várt ünneplést. Wolfgang Stark játékvezető megszakította a mérkőzést, majd miután helyre állt a rend, újra indította volna...

A Düsseldorf játékosai természetesen folytatni akarták, a pályán és ne jogi csűrés-csavarás útján dőljön el a feljutás, míg a Hertha játékosai nem siették el a visszatérést, de végül jó húsz percnyi szünet után lejátszhatták a mérkőzésből még hátra lévő másfél percet, majd indulhatott a düsseldorfi örömünnep.