A Barcelona szalad a Real Madrid és a bajnoki cím után, de a katalánoknak még meg van az esélyük a végső győzelemre.
A spanyol bajnokságot már sokan leírták, hogy unalmas a két óriás miatt, hiszen a többiekkel nem érdemes foglalkozni, a Barcelona és a Real Madrid kiemelkedik a mezőnyből, külön bajnokságot játszanak egymással, míg a többiek is el vannak egymás között.
Azért ez egy kicsit túlzás, mint kiderült a Barcelona és a Real Madrid is veszített már pontokat a "leírt" ellenfelek ellen... a Barcelona többet, a Real Madrid egyenletesebb teljesítményt nyújtott eddig az idényben.
A szombat esti derbi érdekessége természetesen a bajnoki cím mellett az is, hogy a Mourinho vezette Real Madrid képes lesz-e végre egyszer legyőzni bajnoki mérkőzésen is a Barcelonát? Ha igen, akkor a Real Madrid előnye hét pontra nő és a hátralévő még négy mérkőzésen nem valószínű, hogy elveszítenék ezt az előnyt.
A döntetlen is felér már egy bajnoki címmel, míg a Barcelona győzelme újra nyitottá tenné a harcot és akkor jöhet a mezőny lesajnált része... ki tud pontot rabolni a két óriástól és ki tud beleszólni a bajnoki címbe.
Egyelőre várjuk az estét. Jó mérkőzésre számítunk már csak a két csapat közötti presztizs harc miatt is. Itt a Bajnokok Ligája most háttérbe szorul és a legfontosabb a győzelem!
A Barcelonánál Villa, Fontás és Abidal biztosan nem bevethető, Alexis Sánchez játéka még kérdéses. A Real Madridnál Aitor Karanka jelezte, hogy a fáradtság stb. nem lehet kifogás az El Clasicóra, itt hajtani, játszani, szórakoztatni kell. A Real Madrid győzni megy Barcelonába és nem az egy pontért, ez az ami biztató, ez az ami elvileg kedvez a Barcelonának, ez az amiért még a semleges nézők is oda lesznek.
Az egyik oldalon Messi, a másik oldalon Cristiano Ronaldo ontja a gólokat, de a kicsit háttérbe szorított segédeket sem szabad leírni... Iniesta, Xavi, Fabregas vagy a Benzema, Özil, Di María hármas a gyengébb? A saját nevelés, vagy jól kiválasztott idegenlégiósok nyerik meg a mérkőzést... talán most mindegy is, szórakozzunk jól az este és ez a lényeg, focit akarunk látni minden mennyiségben, minden körítésével együtt és ezt a derbin meg is fogjuk kapni a Barcelonától és a Real Madridtól is.