A Juventus kezében a bajnoki cím

A Juventus a 31. fordulóban megelőzte a Milant, a torinói klub kezébe került a bajnoki cím kérdése.

 

A Milan kisebb meglepetésre hazai pályán kapott ki 2:1-re a Fiorentinától, ráadásul úgy, hogy Ibra révén még a vezetést is megszerezte a hazai csapat. De Amauri révén végül a firenzei csapat távozott a három ponttal.

 

A Fiorentina győzelmének érdekessége, hogy éppen az az Amauri szerezte a győztes gólt, aki a Juventustól érkezett a lilákhoz.

A Juventus szombat kora este azzal a tudattal léphetett pályára, ha nyernek a Palermo ellen, akkor az élre kerülhetnek. A torinói klub élt is a lehetőséggel, Bonucci és Quagliarella révén 2:0-ra tudtak nyerni a szicíliai csapat ellen.

Bonucci a mérkőzés után kijelentette, most már a saját kezükben van a bajnoki cím sorsa. Az idény előtt nem gondolták, hogy megnyerhetik a scudettót, de most csak rajtuk múlik a dolog.

Azért persze nem lesz ez olyan egyszerű feladat, hiszen a következő ellenfél a tabella harmadikja, a Lazio lesz (április 11).