Benczés Miklós a klub utánpótlásában fog a továbbiakban dolgozni, külföldi edző érkezése várható, addig Szentes Lázár ül le a kispadra.
Budapest, 2012. április 2., hétfő (MTI) - Menesztették posztjáról Benczés Miklóst, az OTP Bank Ligában ötödik helyen álló Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója a klub honlapján úgy nyilatkozott: a tavaszi gyengébb eredmények miatt úgy érezték, hogy az együttesnek új impulzusra van szüksége, mert megbomlott a csapat és az edző közti harmónia, ezért hétfőn közös megegyezéssel felmentették feladata ellátása alól Benczést és Vitelki Zoltán másodedzőt.
"Természetesen továbbra is elismerjük mindkét szakember eddig elvégzett munkáját és elévülhetetlen érdemeit abban, hogy egy év másodosztály után újra az NB I-ben szerepel a DVTK, és az ősszel oly sok csodás pillanatot szerzett a diósgyőri közönségnek" - fogalmazott Dudás.
"Nem készültünk erre az edzőváltásra, és nem is akarunk elhamarkodott döntést hozni."
Az ügyvezető igazgató azt mondta, a továbbiakban a klub utánpótlásában számítanak Benczésre és Vitelkire, a vezetőedző helyére pedig egy felkészült, nyelveket beszélő külföldi szakembert keresnek. Amíg megtalálják - de legfeljebb a bajnokság végéig - Szentes Lázár szakmai igazgató veszi át a csapat irányítását.
A szakmai stábban ugyanakkor a helyén marad Veréb György kapusedző és Javier Reyes erőnléti edző, a további segítők pedig a klub utánpótlásából érkeznek - áll a honlapon.