Bogdán Ádám: borzasztóan megviselt, ami történt

Bogdán Ádám nyilatkozott a Tottenham elleni FA Kupa mérkőzésen történtekről, borzasztóan megviselte őt is Muamba állapota

 

Budapest/London, 2012. március 18., vasárnap (MTI) - Bogdán Ádám, a Bolton Wanderers magyar válogatott kapusa azt mondta: borzasztóan megviselték a szombaton történtek, amikor a Tottenham Hotspur elleni angol labdarúgó FA Kupa-negyeddöntőben a pályán összeesett a csapattársa, Fabrice Muamba.

 

"A tegnapi FA Kupa-mérkőzésen történtek hatására rengetegen érdeklődnek nálam és szeretnének bővebb információkat kapni. - nyilatkozott vasárnap az MTI-nek Bogdán Ádám. - Kérem mindenki megértését, mert ebben a helyzetben nem szeretnék és nem is tudok annál többet mondani, mint hogy borzasztóan megviselt, ami történt, és nagyon reménykedem, hogy Fabrice állapota mielőbb jobbra fordul. A csapat egy emberként szorít érte és bízunk benne, hogy mielőbb újra egészségesen köztünk lehet. A klubtól kapott tájékoztatás szerint a legjobb londoni kórházban kiváló specialisták kezelik, azaz jó kezekben van, és a legtöbb, amit most tehetünk az, hogy bízunk a teljes felgyógyulásában."

Az egykori Zairében született, volt angol U21-es válogatott Muamba a 41. percben, a kezdőkör közelében zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró azonnal megállította a játékot, a 23 éves Muambát pedig percekig ápolták a pályán, megpróbálták újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden játékost lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a meccs nem folytatódik. Muambát - aki egy gyermek édesapja - azonnal kórházba szállították, jelenleg az intenzív osztályon ápolják egy londoni klinikán, az állapota kritikus.

A szombati meccsen a Bolton kapuját Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor az eset történt.