Messi túl az első mesterhármasán a válogatott színeiben

Lionel Messi először triplázott a válogatottban

 

Budapest, 2012. március 1., csütörtök (MTI) - A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) háromszor egymás után is az év játékosának megválasztott Lionel Messi volt a futballszerda egyik főszereplője: az argentin válogatott támadója szerezte ugyanis az albiceleste mindhárom találatát a Svájc legjobbjai felett aratott 3-1-es győzelem alkalmával.

 

Jóllehet barátságos meccs volt a berni, ezzel együtt mérföldkőnek minősíthető Messi és nemzeti együttese életében egyaránt, mivel a világ legjobb labdarúgója 68. válogatott fellépésén volt képes először triplázásra.

La Pulga, vagyis a termete miatt Bolhának becézett csatár az FC Barcelona játékosaként többször is parádézott már, csak ebben az idényben a katalánok Bajnokok Ligája-címvédő együttesének alapembereként például öt olyan mérkőzése is volt, amikor háromszor is eredményes tudott lenni, a nemzeti csapatban azonban rendre elmaradtak a góljai, és gyakran nem ment neki a játék.

Jellemző, hogy a svájci vendégszereplés előtt mindössze 19 találatot jegyzett a válogatott színeiben. Ezt növelte most egycsapásra 22-re.

"Nem is tudom, milyen régóta vártam már egy ilyen napra!" - lelkendezett a meccs után a madridi Marcában a 24 éves Messi, aki a bal alsó sarokba vágott lövéssel juttatta vezetéshez az övéit, majd 1-1 után, már a hajrában, előbb a svájci kapus feje fölött védhetetlenül a hálóba emelve, zárásképpen pedig tizenegyesből alakította ki a végeredményt.

Parádés teljesítményével vitathatatlanul kiérdemelte a találkozó legjobbja címet. "Sok olyan meccsem volt már, amikor egyetlen gólra sem futotta tőlem, most meg rögtön hármat is lőttem, úgyhogy rendkívül különleges alkalom ez a számomra, ráadásul a csapatunk is győzött. Nagyon elégedett vagyok" - summázta érzéseit lapoknak nyilatkozva Messi.