Drogba szerint a jelenlegi helyzetért nem lehet csak az edzőt hibáztatni, katasztrófa lenne, ha nem jutnának be a bl-be.
Didier Drogba a Sun-nak beszélt a jelenlegi nehéz helyzetről. Ez az eddigi legnehezebb idénye, amióta a csapathoz igazolt.
Drogba szerint minden edzőváltás nehézségekkel jár, egy új edző új elképzelésekkel érkezik, a rossz játékért kár csak az edzőt hibáztatni, hiszen a pályán a játékosok játszanak, az edző az oldalvonalról nézi végig a találkozót. De ilyen a foci.
Az új játékosok érkezése, az új filozófia, nehezen áll össze, de minden edzőváltás nehezen megy. A csatár beszélt Villas-Boas fiatal koráról is, vagyis arról, hogy nem a kor számít. Villas-Boas az edző és már csak a posztját is tisztelni kell.
Azért is nehézségekről beszélt, mivel Villas-Boas más játékstílust próbál meghonosítani a Chelseanél, egy játékosabb focit, ami az előző edzőkre nem volt jellemző. A Portónál már sikerre vitte ezt a játékot, természetes, hogy ezt próbálja a Chelseanél is véghez vinni. Meg kell szokniuk ezt a játékrendszert, az új játékosoknak be kell illeszkedni a csapatba, de azért dolgoznak, hogy az első két helyen egyikén végezzenek.
Azért azt el kell ismerni, hogy a Chelsea idén nagyon nehéz helyzetben van. A két manchesteri klub és a Tottenham elhúzott a mezőnytől, míg a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool és a Newcastle küzd a negyedik helyért... persze még sok van hátra a bajnokságból, így sok minden változhat még. De egy biztos, Villas-Boas folyamatos támadások alatt áll, mivel nem jönnek az eredmények, emiatt a csapat morálja sem a legjobb, ráadásul Fernando Torres gólképtelensége is érdekes...