Harry Redknapp elhagyja a Tottenhamet?

Fabio Capello lemondása óta az angol szövetség új edzőt keres a válogatott élére, a legtöbben Redknapp érkezésének örülnének, a Tottenhamnél természetesen nem.

 

Angliában megy a találgatás ki legyen az új szövetségi kapitány, Fabio Capello hagyta űrt nem lesz könnyű betölteni, egyelőre Stuart Pearce, az olimpiai válogatott edzője végzi a felnőttek körüli feladatokat is, de Redknapp érkezését szeretnék az angolok.

 

Az angol szurkolóknál és az angol szövetségnél is angol edzőt szeretnének a válogatott élén látni. Ma Angliában Harry Redknapp számít az egyik legnépszerűbb angol szakembernek, így szinte biztosra vehető, hogy ha Redknapp elvállalná a feladatot, akkor meg is kapná az állást.

Persze itt van egy másik kérdés is, Redknapp éppen csúcsra viszi a Tottenhamet, ráadásul nélküle nehéz lenne elképzelni a klubot, hiszen a klub vezetői mellett, nagy részben neki is köszönhető, hogy olyan gárdát sikerült kialakítania, amely jelenleg a tabella harmadik helyén áll és jó esélyekkel harcol a bajnokok ligáját érő helyekért.

Redknapp megtisztelőnek tartja a felkérést, bár állítólag az idényt mindenképpen szeretné a londoni klubnál befejezni. Itt az is kérdés, hogy az idény közben szívműtéten áteső szakembernek mi jelenti az igazi munkát és mit enged meg az egészségi állapota. Egy viszonylag nyugisabb, reprezentációval is járó szövetségi kapitányi poszt, vagy egy napi munkát jelentő, sokkal stresszesebb klubmenedzseri feladat.

Várhatóan hamarosan választ kapunk a kérdésre, angol, vagy újra külföldi edzője lesz Angliának.