A CSZKA japánja kell a Laziónak

A Manchester United, a Juventus és a Paris Saint-Germain után a Lazio is bejelentkezett a CSKA Moszkva japán válogatott középpályásáért, Honda Keiszukéért.

 

Az olaszok sportigazgatója, Igli Tare már tett egy konkrét kétmillió euróról szóló kölcsönvételi ajánlatot az oroszoknak, egy tízmilliós opcióval kiegészítve, a CSZKA vezetői azonban 16 millió euró alatt nem válnának meg az egykori Venlo játékostól.

 

A Corriere dello Sport értesülése szerint a rómaiak a fizetése csökkentésébe is beleegyező Hondával már megállapodtak, aki a Mauro Zárate által viselt 10-es számú mezt viselheti majd a Lazioban.

„A Lazio egy nagyszerű lehetőség Honda számára. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy a transzfer még a tél folyamán létrejön-e, vagy nyárig kell várnunk vele.” – nyilatkozta a középpályás ügynöke, Maikel Stevens.

Olasz források szerint az üzletbe a Biancocelesti bevonhatja argentin kapusát, Juan Pablo Carrizót, vagy nigériai támadóját, Stephen Makinwát is.