A Real Madrid a Dinamo Zagreb ellen érdekes kezdővel állt fel, többek között Higuaín és Benzema egyszerre volt pályán, de nem bánta meg Mourinho a döntését!
A Madrid 6:2-re nyert a horvát csapat ellen és Higuaín, valamint Benzema is egyszerre volt a pályán, ami nem szokott túl sűrűn előfordulni, hiszen Cristiano Ronaldo, vagy Di María ritkán kerül ki a kezdőből, ha meg még Kaká is ép...
A lényeg, hogy a két csatár egyszerre volt a pályán, összesen három gólt szereztek, Benzema kettőt, Higuaín egyet... a mérkőzés után az argentin támadó boldogan nyilatkozott a győztes mérkőzésről a klub hivatalos honlapjának, valamint már az Atletico Madrid elleni városi derbire is kitért.
Higuaín szerint nagyon jól megértik egymást a pályán Benzemával - ezt láthattuk is Benzema második góljánál, amikor Higuaín sarokkal játszott vissza a franciának.
Fontos mérkőzésnek tartotta a Dinamo ellenit, már csak azért is mert annak ellenére játszottak jól, hogy egy rotált csapat lépett pályára kedd este.
Higuaín annak is örült, hogy megkapta a csapatkapitányi karszalagot, ami szerinte azt is jelenti, hogy értékelik az évek óta mutatott teljesítményét, a szurkolók, a vezetők és a csapat is elfogadja őt.
De tovább már nem foglalkozhatnak a bl mérkőzéssel, ugyanis a hétvégén az Atletico Madriddal játszanak, vagyis Higuaín már a városi derbire koncentrál, mint ahogy a csapattársak is.