José Mourinho nagyon elégedett Benzema idei teljesítményével
A portugál mester, a Telefoot nevű francia tv-show-ban dícsérte Benzemát, végre azt a Benzemát látja, akit szeretett volna már a kezdetektől fogva látni.
Benzema két évvel ezelőtt érkezett 35 millió euróért Madridba és bizony a kezdet igen nehézre sikerült, mert a francia támadó meg sem közelítette azt a teljesítményt, amit a Lyonban nyújtott.
A vezetők végig kiálltak mellette, sőt Mourinho vezetése alatt tovább fejlődött a játékos, amiről a portugál mester csak annyit mondott, hogy végre azt a Benzemát látja, akit ő látni szeretett volna a kezdetektől fogva. Szerinte fizikálisan és mentálisan is sokat erősödött, ráadásul már nem csak támadni tud, hanem a védekezésből is kiveszi a részét.
Mourinho kiemelte Benzema igazi középcsatár és ráadásul hihetetlen kreatív játékos.