Magyar Kupa: Diósgyőr - Győr párharc a negyeddöntőért

A bajnokságban második Győr és harmadik Diósgyőr párharca emelkedik ki a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből.

 

A Sport TV Harmadik félidő extra című műsorában tartott sorsoláson az is biztossá vált, hogy még a következő körben is lesz legalább egy alsóbb osztályú együttes, mivel a Baja a Kozármislennnyel csap majd össze.

 

A címvédő Kecskemét a lehető legnehezebb riválist kapta, ugyanis az OTP Bank Ligát veretlenül vezető Debrecennel kell megküzdenie, míg a bajnok Videoton a Haladással meccsel majd.

A legjobb 16 között már két mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az első mérkőzésekre november 30-án, míg a visszavágókra december 3-án kerül sor.

 

Magyar Kupa, nyolcaddöntő: 

Békéscsaba (II. osztály) – Ferencváros

DVTK – Győri ETO

Bajai LSE (II.) – Kozármisleny (II.)

Kaposvári Rákóczi II (II.) – Újpest FC

Kecskeméti TE – DVSC-TEVA

Putnoki VSE (III.) – Kaposvári Rákóczi

Videoton – Haladás Sopron Bank

MTK Budapest (II. o.) – Pécsi MFC

forrás: MTI