Van Persie triplázott, az Arsenal a második félidőben gálázott

Az Arsenal, Van Persie mesterhármasának is köszönhetően, hátrányból felállva nyert a Chelsea otthonában.

 

A Premier League 10. fordulójának rangadóján a Chelsea a Stamford Bridge-en fogadta az Arsenalt.

Az első játékrészben az Ágyúsok gyenge védekezésükkel hívták fel magukra a figyelmet, ennek két ízben meg is lett az eredménye, a fordulás után azonban Robin Van Persie és Aaron Ramsey vezérletével gyorsan talpra álltak, majd a vezetést is megszerezték, ekkor még talpra tudtak állni a hazaiak, José Bosingwa hibája azonban már sok(k) volt André Villas-Boas tanítványai számára, akik végül nagy meglepetésre 5-3-as vereséget szenvedtek.

 

A mérkőzés 2. percében Ashley Cole hagyta faképnél a bal szélen Johan Djourou-t, majd laposan középre lőtt, Fernando Torres megpattanó kísérlete azonban ha kevéssel is, de elkerülte a jobb alsó sarkot. Nem sok később Wojciech Szczesny mentett hatalmasat a berobbanó Torres elől Daniel Sturridge labdáját követően.

A 12. percben Theo Walcott verte meg nagyon csúnyán a jobb szélen egy-az egyben Cole-t, középre lőtt, az érkező Gervinho azonban ziccerben, tizenegyről még a kaput sem tudta eltalálni, majd Robin Van Persie ágyúzott fölé ötről.

Két perccel később gólnak örülhettek a hazaiak: Juan Manuel Mata jobb oldali beadását Frank Lampard fejelte védhetetlenül a bal alsóba, 1-0.

Fél óra játékhoz közeledve Lampard pörgetet zseniálisan a kilépő Sturridge elé, az ifjú támadó azonban nem tudott élni a lehetőséggel, és ziccerből mellé lőtt.

A 36. percben Aaron Ramsey tálalt a kiugró Gervinho elé, aki egymaga is befejezhette volna, helyette inkább önzetlenül a balján érkező Van Persie-hez passzolt, a holland gólvágó pedig az üres kapuval szemben nem hibázta el, 1-1.

Szinte azonnal válaszolni tudtak a hazaiak: Ramires csinált bolondot a jobb szélen André Santosból, középre lőtt, a rövidre berobbanó Sturridge pedig a vendégek kapujába, mindezt lesről tette Kékek csatárja, így maradt az 1-1.

A félidő zárásaként John Terry lőtt a jobb alsó Per Mertesackert megelőzve Lampard szögletéből, 2-1.

A fordulás után előbb Van Persie éles szögből leadott próbálkozását védte Petr Cech, majd Ramsey emelt fölé, a túloldalt pedig Torres távoli labdáját fogta Szczesny. A 49. percben Alex Song passzolt mesterien a bal szélen felfutó Santos elé, a brazil bekk pedig Cech jobb lába alatt a kapuba passzolt, 2-2.

Nem sokkal később Lampard 20 méteres szabadrúgását mentette szögletre Szczesny, majd az 56. percben Walcott nem adta meg magát, jutalmul pedig a rövidbe ágyúzhatott – a Kékek védői a bírói sípra vártak, Andre Marriner azonban jól alkalmazta az előnyszabályt, 2-3.

Negyed órával a vége előtt Ramsey emelt fölé Van Persie labdájából, majd a 81. minutumban Braniszlav Ivanovics passzát követően Mata 22 méterről megküldött Santoson megpattanó labdája kötött ki az Ágyúsok kapujában – a vendégek szerint Romelu Lukaku szabálytaln volt a gólt megelőzően, ez azonban Marriner sporttársat nem hatotta meg, 3-3.

A 85. percben José Bosingwa pocsék hazaadására csapott le Van Persie, akinek szerencséjére a visszaigyekvő Terry a földre került, a holland így senkitől sem zavartatva törhetett kapura, előbb megverte Cecht, majd a kapuba passzolt, 3-4.

A hosszabbításban a kitámadó Kékekre újabb csapást mért a vendégek hollandja, egy kontra végén Mikel Arteta labdáját varrta fel elemi erővel a rövid felső sarokba, 3-5.

 

CHELSEA - ARSENAL 3:5

Premier League 10. forduló

London, Stamford Bridge, vezette: Andre Marriner

Chelsea - Arsenal: 3-5

Gólszerzők:
Lampard 14., Terry 45., Mata 81. ill. Van Persie 36., 85., 90.+2, Santos 49., Walcott 56.

Sárga lap: Ivanovics 78., Meireles 90. ill. Szczesny 50., Van Persie 78., Song 90.+1

Chelsea: Cech - Bosingwa, Ivanovics, Terry, A. Cole – Ramires (Lukaku 72.), Mikel (Meireles 76.), Lampard – Sturridge (Malouda 62.), Torres, Mata. Menedzser: André Villas-Boas.

Arsenal: Szczesny – Djourou (Jenkinson 75.), Mertesacker, Koscielny, Santos - Ramsey, Song, Arteta – Walcott (Rosicky 79.), Van Persie, Gervinho (Vermaelen 87.). Menedzser: Arséne Wenger.