Ibrahimovic-duplával győzött a Milan

Ibrahimovic két fejessel vette be a Roma hálóját, a Milan nyerte a rangadót.

 

A Serie A 10. fordulójának első szombat esti rangadóján a középpályásai által repített, és egyre jobb formába lendülő AC Milan látogatott az ingadozó teljesítményt nyújtó AS Roma otthonába.

A ’fejesgólok éjszakáján’ a Zlatan Ibrahimovic és Alberto Aquilani repítette Rossoneri ha a végére vért izzadva is, de 3-2-re le tudta győzni a mérkőzés egészén rendkívül szép játékot mutató Farkasokat.

 

A 11. percben egy jobb oldali beadást követően Mark Van Bommel mentett nagyot a hosszún teljesen üresen érkező David Pizarro elől, hat perccel később Kevin-Prince Boateng tört kapura, a ghánairól előbb lepattant az őt üldöző Fernando Gago, majd a bal szélen helyezkedő Alberto Aquilanihoz passzolt, aki középre tekert, Zlatan Ibrahimovic pedig 11 méterről védhetetlenül a bal alsóba bólintott, 0-1.

A 28. percben a Farkasok is fejjel tudtak eredményesek lenni: Nicolás Burdisso bólintott egy bal oldali szögletet nyolc méterről a hosszú sarokba – Gianluca Zambrottát verte meg nagyon csúnyán az argentin bekk, 1-1.

Fél óra játékhoz érkezve Robinho jobb oldali szögletére érkezett Alessandro Nesta, majd senkitől sem zavartatva 11 méterről a rövid alsóba bólintott, 1-2.

A 36. percben Fabio Borini maradt fájdalmas arccal a földön egy Christian Abbiatival való találkozót követően – nem tudta folytatni a térdét fájlaló ifjú támadó, Bojan Krkic vette át a helyét.

Az 55. percben Bojan egyenlíthetett volna, előbb azonban az Abbiati – Zambrotta duó állta útját, majd Nesta mentett szögletre. Nem sokkal később Miralem Pjanic 30 méteres szabadrúgását tenyerelte ki a Rossoneri kapitánya, majd Burdisso fejesénél is a helyén volt.

A 66. percben a vendégek is cserére kényszerültek: Boateng nem tudta folytatni, Urby Emanuelson váltotta (a már a padon ülő ghánait szöveg miatt ráadásul piros lappal jutalmazta Antonio Damato játékvezető). Nem sokkal később Pablo Daniel Osvaldo löhetett ötről egy bal oldali szögletet követően, Abbiati azonban hihetetlen bravúrt bemutatva szögletre tudott menteni.

Negyed órával a vége előtt Antonio Cassano etette meg a Burdisso – Daniele De Rossi kettőst, majd csúnyán mellé lőtt.

Három perccel később egy kis-szöglet után Cassano passzolt a hosszún érkező Aquilani elé, aki lágyan középre emelt, Ibrahimovic pedig a kapuba bólintott – Maarten Stekelenburg csak beleérni tudott a játékszerbe, 1-3.

A végéhez közeledve egy kontra végén Cassano hozta kihagyhatatlan helyzetbe a Parma ellen mesterhármast jegyző Antonio Nocerinót, akinek most ez sem volt elég, így maradt az 1-3.

A 87. percben Erik Lamela szerzett labdát az elalvó Milan-védőktől, majd ballal megcélozta a jobb alsó sarkot, ekkor Abbiati még hárítani tudott, Bojan ismétlésével szemben azonban már ő is tehetetlen volt, 2-3.

A végére Massimiliano Allegri vezetőedzőt is elveszítő vendégek számára meleg volt a pite a hajrában, de előbb Abbiati javította saját hibáját, majd Thiago Silva mentett a legjobb pillanatban.

 

AS ROMA - AC MILAN 2:3

Serie A 10. forduló

Róma, Stadio Olimpico, vezette: Antonio Damato

AS Roma – AC Milan: 2-3

Gólszerzők:
Burdisso 28., Bojan 87. ill. Ibrahimovic 17., 78., Nesta 30

Sárga lap: Gago 51., Pjanic 59. ill. Van Bommel 31., Nocerino 53., Aquilani 88.

Piros lap: Boateng 67. – a kispadról

Roma: Stekelenburg - Cassetti, Burdisso, Juan (Heinze 71.), José Angel - Pizarro, De Rossi, Gago (Lamela 63.) - Pjanic - Osvaldo, Borini (Bojan 39.). Vezetőedző: Luis Enrique.

Milan: Abbiati - Abate, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta - Aquilani, Van Bommel, Nocerino (Ambrosini 88.) – Boateng (Emanuelson 66.) – Robinho (Cassano 74.), Ibrahimovic. Vezetőedző: Massimiliano Allageri.