Premier League - Gera visszatérhet

Öt hónapos kihagyását követően szombat délután visszatérhet Gera Zoltán

 

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion magyar válogatott támadója az Aston Villa elleni városi derbin térhet vissza.

 

Roy Hodgson vezetőedző a klub hivatalos honlapján elmondta, hogy a 32 éves játékos kedden az Arsenal elleni hétközi tartalékbajnoki összecsapáson remek teljesítményt nyújtott, bizonyította, hogy egészséges, így számol vele az Aston Villa elleni találkozón.

Gera a nyáron a Fulham együttesétől szerződött vissza korábbi klubjába, de bokasérülése miatt egyelőre még nem mutatkozhatott be.

Gera nyilatkozatai alapján az derült ki, hogy a teljes mérkőzést még nem tudja végig játszani, de 20-30 percre képes lesz felvenni a Premier League iramát.

Roy Hodgson olyat is mondott, Gerát be kell dobni a mély vízbe, mert a mérkőzésekhez szükséges erőnlétet csak úgy tudja visszaszerezni, ha játszik.

 

focimagazin.hu/MTI